2019.02.19

Az MTA Szemiotikai Munkabizottsága a Magyar Szemiotikai Társaság támogatásával szervezi meg a IV. szemiotikaoktatási konferenciát, amelyre várjuk a szemiotikát oktató tanárok, kutatók és az e tudomány iránt érdeklődők jelentkezését.

A szemiotika oktatása több hazai egyetemen, valamint a szomszédos országokban működő magyar nyelvű egyetemeken és karokon is folyik, ezért halmozódnak a tapasztalatok és új kihívások jelennek meg. Ilyen körülmények között több területen is célszerűnek látszik erősíteni az oktatás színvonalát. Az egyik legfontosabb témakör az új tanítási módszereknek a megismertetése, a másik valamilyen szemiotikaoktatási törzsanyag kialakítása, amelyet a BA, MA és PhD szinteknek megfelelően tagolni kell. Ez utóbbi témával azért érdemes már most alaposan foglalkozni, mert a kialakítása sok egyeztetést igényel majd. Csak fokozatosan lehet eljutni odáig, hogy a tárgy oktatói – a hallgatók visszajelzéseit is figyelembe véve – meghatározzák azokat a szakterületeket és alapfogalmakat, amelyeket elég fontosnak tartanak megtanítani az egyetemi hallgatók számára és elvárni tőlük az alkalmazásukat is.

Végül a szemiotika oktatásában továbbra is fontos olyan témák kidolgozása, amelyek felkeltik a hallgatók érdeklődését és segítenek nekik jobban megérteni a jeltudomány módszereit.

A konferenciára 20 perces előadásokkal lehet jelentkezni.

A konferencia témakörei, illetve szekciói:

  1. Új tanítási módszerek alkalmazása a szemiotika területén
  2. A szemiotikai törzsanyag lehetséges elemei, fogalmai, területei a BA, MA szintű általános szemiotikaoktatásban, valamint a PhD szintű szakos és nem szakos szemiotikaoktatásban
  3. A szemiotika oktatásában jól felhasználható, a hallgatók érdeklődésére számot tartó témák bemutatása

A konferenciára várhatóan megjelenik az előző szemiotikaoktatási konferencia anyagait tartalmazó kötet is.

A konferencia időpontja: 2019. június 7. 10 óra.

Helye: Budapest, ELTE (közelebbi leírást a következő körlevélben adunk)

A konferencia előadásait lektorált formában megjelentetjük.

Regisztrációs díj nincs.

A jelentkezéseket az mta.szemiotika@gmail.com címre várjuk 2019. május 15-ig a következő adatokkal:

Név, Titulus, Intézmény, Elérhetőség, Az előadás címe, Absztrakt (négy-ötmondatos leírás) és kulcsszavak

Az MTA Szemiotikai Munkabizottság Vezetősége



1 hozzászólás

#1 Gráfik Imre 2019. 04. 3. 14:42:26

Gondolkodom…

Érdeklődöm viszont, hogy az előző konferencia előadásait tartalmazó, tervezett kötet miképp áll?

Üdvözlettel,
Gráfik Imre

Új hozzászólás