2009.04.1

Beszámoló Voigt Vilmos Bevezetés a szemiotikába című könyvének bemutatójáról

A szemiotika és a hermeneutika az ókor óta létezik, mondta Kelemen János egyetemi tanár. A könyvbemutató a szemiotika felemás jellegének meghatározásával kezdődött. A szemiotika nem tekinthető egyetlen tudománynak, leginkább mozgalomnak, amely lehetővé teszi, hogy a különböző tudományterületeken dolgozók megértsék egymást.
Kelemen János szerint Voigt Vilmos bibliográfiájában két, egyébként egymástól eltérő, de azonos című kötet foglal helyet mától, a Bevezetés a szemiotikába. Amikor valaki egy második kiadást készít a könyvének, akkor rendszerint vagy hozzáír néhány fejezetet, vagy teljesen átírja, újraírja, mint Umberto Eco, vagy azt csinálja, amit Voigt Vilmos: beleír. A szerző erre reagálva elmondta, hogy valóban így járt el, és semmit sem hagyott el, csak kiegészített, valamint az 1972-től máig tartó szemiotika történetét is megírta (hozzáírta). Orosz Magdolna, az ELTE rektorhelyettese, a Magyar Szemiotikai Társaság választmányi tagja személyes emlékeket is idézett a szemiotikával való ismerkedésről.
Voigt Vilmos a helyszínre is utalt, a Dob utcai Spinoza kávéházra. Gyorsan megnézte könyvét, valóban benne van Spinoza, s mint egy érdeklődő megjegyezte: a szemiotika is bevonult a Spinozába.
Voigt Vilmos Bevezetés a szemiotikába című új könyve a Loisir kiadó gondozásában jelent meg, 2009. március 31-én tartották bemutatóját, a kötet pedig kapható a kiadóban, az egyetemi jegyzetboltban és a Libri hálózatában. (MSZT-információ)



Új hozzászólás