Az emberiség az időtlenségből jön, majd aprólékosan, sőt körülményesen beosztja az időt, időfüggővé válik, naptárt, órát készít, láthatóvá teszi az időt, s napjainkban mintha egy újabb időtlenség, „széles jelen” felé haladna az informatika jóvoltából. Az emberiség a térből alakítja az időt, majd lineárisnak és cirkulárisnak tekinti, és sokféleképpen gondolkodik róla. A magyar az ősmúltat és a múltat „szegmentálta” (elbeszélő múlt, analitikus múltak), majd ezek szükségtelenné váltak, kikoptak a nyelvből.
Kötetünk öt tematikus egységbe foglalja az idő szemiotikai vagy szemiotikai aspektusú problematikáját. Az idő alapfogalmai részben filozófiai, kognitív (pszichológiai, sőt pszichoanalitikus), szociológiai megközelítések érintkeznek a szemiotikai látásmóddal. Ezt követik az idő elsősorban antropológiai látásmódú elemzései: hiszen talán az antropológiai megközelítések állnak legközelebb a szemiotikához. A kulturális antropológia módszerei részben megegyeznek a szemiotika módszereivel, például a megközelítési módok szabad megválasztása, a megfigyelés, a prekoncepció-mentesség. Az idővel kapcsolatos témák többsége a kulturális tematikába sorolható: kulturális emlékezet, művészettörténet, irodalom, film, technikatörténet. Természetes kapcsolat van az idő és az információ, az információáramlás között, különös tekintettel a „gyorsuló idő” jelenségére. Mivel a szemiotika kezdetektől szoros viszonyt ápol a nyelvtudománnyal, a nyelvészeti megközelítések ebben a kötetben is uralkodnak. Ilyen témák kerülnek elő idő és nyelv kapcsán: az idő nyelvi képe, igeidők (ezek korábban kognitív megközelítésben is), az idő frazeológiája, nevek változása az idő tükrében, valamint a retorikai idő kérdése.
Balázs Géza — Minya Károly — Pölcz Ádám (szerk.)
Semiotica Agriensis 16.
Magyar Szemiotikai Tanulmányok 43–44.
MSZT
Budapest, 2018
A kötet megvásárolható itt.
