Jel/adás. De van-e vétel? Ennek igyekszünk utánajárni egy jelző tanulmánykötet kapcsán: Balázs Géza: Antroposzemiotika. Életünk feltűnő jelei. Magyar Szemiotikai Társaság, 2015.
Sz. Tóth Gyula recenziója.
Rövid, ismertető recenziót terveztem írni először. Ahogyan alaposabban belemélyedtem az olvasásba, egyik tanulmány a másik után kerekítette a témát. Hatalmas és fontos problémakör tárult föl, ami lendítette az inspirációt, ezzel tágítva az értelmezés kereteit.
Már az elején be kell jelenteni, hogy kapóra jött ez a kötet, kedvemre való, számos tétele a tananyag részeként szerepelt kommunikációs kurzusaimon. Az irodalmat szemlézve régi „ismerősöket” találunk, mint Buda Béla, Horányi Özséb, Szépe György, Leontyev, Chomsky, Karácsony Sándor: A magyar észjárásával, Foucault: A hatalom metamorfózisával, aztán a sűrítőn látó E. Hall, aki a Rejtett dimenziókat tárja fel. Az összeállításban vannak még kedvencek, és ismeretlenek is bőven. A vaskos kincstárból 49-et a szerző jegyez.
Jó ismerősök, értelmiségiek, ízlelgetve a könyv címét, bizonytalanok voltak. Hm. Közelítésül ilyenekkel próbálkoztam: emberkörüli jelek, jelek az ember útján. De ott a beszélő alcím. Na, ezek itt a kérdések: „életünk” meg „feltűnő”. Tiszta sor. Ahogy a tanulmányokat olvassuk, sorra jönnek az újabb kérdések. Itt van a következő. Miért kell kötetbe gyűjteni korábban megjelent tanulmányokat? Miért kell megjelentetni korábban már kiadott könyveket? Könyvszerkesztői tanfolyamon felvetődik. Tényleg. Hiszen egyszer már kiadták, az emberek elolvasták (?). Szükség van erre még? El lehet adni? Nyereséges egy ilyen válogatás? Jogos, ám szűklátókörű kérdések. No, ilyenekre válasz ez a kötet.
