Romanista, majd magyar nyelvkutatóként a modern nemzetközi irányzatok biztos felismerője, hazai népszerűsítője volt. A nyelvet kulturális kommunikációnak és intézménynek tekintette: életművének talán legsúlyosabb része a nyelvoktatás köré fonódott. Agilis, nyughatatlan, született szervező-művész volt. Konferenciák és kiadványok gründolója. Még félálomban is tudott vitát gerjeszteni, üléseket emlékezetessé tenni. Nemcsak itthon, szerte a világon mindenkit ismert, köztük közvetített. Olykor az első pillanatra meglepőnek tűnt, ki mindenkit mi mindenbe „ugrasztott bele” – legtöbbször eredménnyel. Ám voltak kudarcai. (Például végül sosem jelent meg Thomas A. Sebeok magyar nyelvű tanulmánykötete, nem lett valódi magyar nyelvészeti katedra az Egyesült Államokban.)

Életeleme nem a száraz tudományos publikáció, hanem a szóbeli oktatás, ötletáradat, a „mindig-máshol-levés” volt. Szerencsére kortársai közül többen is ugyanilyen perpetum mobile emberek voltak. (Futtában Tőkei Ferenc, Vekerdi László,Vitányi Iván, Hankiss Elemér, Szecskő Tamás, Józsa Péter neve jut eszembe. Mindegyikük a mai magyar szemiotika kezdetéhez is odatartoztak.) Fél évszázadon át volt kezdeményező. Állandóan szervezett valamit – mégsem használták ki egészen páratlan tudományirányítói képességeit. Pedig erre mindig is vágyott. Ami a legszorosabb értelemben vett szemiotikát illeti, ez nemzetközi szinten Párizsban, és főként szlavista költői-nyelv-kutatók körében szerveződött meg (1969-ben). Természetes volt, hogy Fónagy Ivánnal együtt a kezdetektől évtizedekig ő képviselte Magyarországot a Nemzetközi Szemiotikai Társaságban. Itthon ott volt az 1968. szeptember 23-24-én tartott modellálás-konferencia előadói között és aztán legtöbb szemiotikai rendezvényünkön is. Az Ethnographia folyóirat etnoszemiotikai számában (1976/3.) „A maidu [indián] számnevek rendszeréről” dolgozata az egyik leginvenciózusabb befejezett írása. (Újra ki is adtuk a mi szemiotikai antológiánkban: A kezdetektől a máig. A modern magyar szemiotika olvasókönyve. Budapest, 2003.)

Horányi Özsébbel együtt ő készítette a máig egyetlen magyar nyelvű nemzetközi szemiotikai olvasókönyvet: A jel tudománya (1975). Az új, lényegileg változatlanul hiánypótló kiadás (2005) már a címlapra is felvette a „Szemiotika” minősítést. Amióta a Magyar Szemiotikai Társaság rendszeresen tart konferenciákat (az utóbbi évtizedben Egerben) – gyakran láthattuk, több ízben is (olykor Petőfi S. Jánossal) eleven „brandjeként” az általa képviselt jelértelmezésnek. Legutóbb, amikor megindult a pesti egyetemen az önállónak tekinthető szemiotikai képzés – az ő tanácsait is kikértük. Nyugodt lélekkel mondhatjuk, Szemiotikai Társaságunk mindig is a megérdemelt figyelemmel és „tisztelettel” övezte. Tiszteleti tagunkká választottuk. Ezt észre is vette, szép levélben köszönte meg. Részt vettünk a tiszteletére kiadott ünnepi kötetekben.

Hírlevelünk (Szemiotikai Tájékoztató) első lapján mottóként olvasható az ő megállapítása:  „A szemiotika napfényes filológia”. Hogy személyes emléket is hozzak, a sok kínálkozó körül csak kettőre utalok. Tudomásom szerint mindmáig egyedül álló kiadvány a Francia Kommunista Párt elméleti folyóiratának (Recherches Internationales à la lumière du marxisme ) 1974-4, azaz 81. száma: „Sémiotique” címmel. Ebben Jurij Lotman, Georg Klaus, V. V. Ivanov, V. N. Toporov és mások társaságában, ám előttük, egyáltalán a tematikus szám nyitó cikkeként G. Szepe és V. Voigt írása olvasható: Alternatives sémiologiques. A francia párt Köpeczi Bélát kereste meg, hogy szerezzen magyar írást. Ő Szépéhez küldte át a levelet. Gyuri hozzá is fogott, kifejtette nézetét a centrifugális és centripetális szemiotikáról – majd megunta az egészet és nekem adta át, fejezzem be, ahogy akarom. Igazában most sem tudom, mettől is kezdődik az én térfelem – hiszen ugyanúgy gondolkodtunk. És a párizsi szerkesztőknek tetszhetett, azért tették a szám élére. Utána egy ideig Szépe elvtársnak szólítottam. (Egyébként ő csakugyan sosem volt marxista.) Amikor 2005 októberében az egri szemiotikai konferenciára utaztunk (Balázs Géza autójával), az úton arról kérdeztem, mit tud a terminológia fejleményeiről az utóbbi évtizedekben? Nem véletlen volt a kérdés, akkor szerveződött a Magyar Nyelv Terminológiai Tanácsa (nomen est omen: MATT). Ismervén nemzetközi pletykaszintekig kiterjedő tájékozottságát, ám így is meglepett ismereteinek széles köre és pontossága. Egymaga többet tudott erről, mint sok-sok kollégája együttesen. Ezt a tanítási élményt sokan és sokszor megtapasztalhattuk, és amíg élünk, sosem felejtjük el. Annál kevésbé, mivel ez volt Szépe György legigazibb arca. Humoros, ironikus, kaján stílusának nincs örököse.

Ha emlékezünk rá, ezt a nagyon eleven embert kell visszaidéznünk. John Lotz, aki tisztelte Szépét (tőle ritka hévvel), azt mondta, végre rájött, milyen erő hajtja a modern nyelvtudományt: be akar kerülni a Szépe szerkesztette Általános Nyelvészeti Tanulmányok következő kötetébe…

– Voigt Vilmos –