2008.04.24

Festményekkel díszített kis piramisra leltek Mexikóban

Megtalálták a maják legjelentősebb városának, Calakmulnak festményekkel díszített kis piramisát a mexikói Campeche államban, az őserdőben. A festmény, amely a piramis lépcsőjét díszíti, a politikai-vallási ceremóniákon fogyasztott ételek, italok készítésének folyamatát ábrázolja.

A festmény központi alakja egy testes nő, aki a vele szemben térdeplő másik asszony fejéről készül leemelni egy nagy kancsót. Értékes jáde fülbevalók, bokaláncok ékesítik és teszik nyilvánvalóvá, hogy a jelenetben ő a főszereplő. Kétoldalt két nemes írnok az indián szent könyvekből már ismert jellegzetes hajviselettel és a skót kiltre emlékeztető kockás szoknyában az italokat készíti és kóstolja.

A festmény a 4. században készült. A festő először felvázolta az egész jelenetet, majd kiszínezte az alakokat, végül pedig feketével erősen kihúzta a körvonalakat, így illusztrálta például a központi nőalak ruhájának átlátszóságát. A festményeken látható néhány felirat a művész nevére, és az ital alapanyagára, a kukoricára utal. Ezt az italt Mexikóban ma is fogyasztják.

Calakmul az antik Kígyók Birodalmának központja volt és évtizedekig ellenállt a másik nagy maja város, Tikal terjeszkedésének. Uralkodója, Jaguárkarom sírját néhány évvel ezelőtt megtalálták a város másik, nagyobb piramisában.

A kis piramisnál az ásatások tovább folynak és megfejtésre vár még egy több tízméteres hosszú padnak a rendeltetése is, amely egy tágas teret határol. Ez a különleges ülőalkalmatosság tengeri madarakkal, teknősökkel, vízililiomokkal és olyan írásjelekkel van dekorálva, amelyeket vízililiom-növénynek lehet fordítani és amely a maja leírásokban olyan helyet jelöl, ahol fontos politikai-vallási események zajlottak. A régészek szerint minden arra enged következtetni, hogy azt a szent helyet találták meg, ahol a nemesek és a papok összejöttek, hogy döntsenek a Kígyó Birodalmának sorsáról, vagyis az építmény a maja arisztokrácia parlamentjének felelt meg.

A cikk az MTI forrásából az Index.hu oldalon megjelent hír teljes változata.



Új hozzászólás